Felhasználónk, Demeter Anikó mutatja be a blogon egy fiatal megrendelőjének készített terveit. A projektben az osztrák faházak meleg hangulata és a modern stílus elemei keverednek.

"Ausztriai faházak. Ezek azok, amelyeknek a hangulata varázslatos megrendelőm számára. De fiatal még, ezért a modern stílus sem áll tőle távol. Úgyhogy azt kérte, keverjük össze a kettőt, legyen az otthona olyan "nem szokványos". Összetett feladat volt. Egyrészt a helyiségek, a falak és a nyílászárók elhelyezésében is szabad kezet kaptam, másrészt az általam használt térrendezési módszert is figyelembe kellett vennem, hogy az otthona mentálisan is erősítse őt. A meglévő szerkezet miatt azonban volt néhány meghatározó dolog, amihez alkalmazkodni kellett, mint például a cserépkályha helye.

Fiatal megrendelőm semmit nem akart a véletlenre bízni. A falak megszokottól eltérő elrendezése is ennek lett az eredménye, valamint az ő különleges egyéniségét tükrözi. Két főnek készülő otthon, ahol a baráti összejöveteleknek nagy szerepe lesz. Mivel a lakótér mérete miatt erre nincs lehetőség – és az intimitását is szerettük volna megtartani -, egy alsóbb szint készül kifejezetten a barátoknak és pihenésre remek kilátással a természetre.

A munkálatok hamarosan kezdődnek, már nagyon várom a végeredményt."

Demeter Anikó          

email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.        

www.fortunadekor.hu

 

Jelenj meg munkáddal blogunkon!

Küldd be aktuális terveidet képekkel és szöveggel a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre és bizottságunk elbírálja megjelenését.

FEL