Blogok

Kandallótól a szaunáig, az álomház megszületik

Várnagyi Krisztina vizsgamunkája.

Elképesztő átalakulás a fiatal házaspár új építésű ikerházában.  

Bemutatkozás

2023. júniusában végeztem a Pallas70 Oktatási Központ Lakberendező képzésén jeles érdemjeggyel. Gyerekkorom óta érdekelt és vonzott a művészet, a kreatív, alkotó feladatok és a rajzolás. Jelenleg egy biztosítási alkusz cégnél dolgozom back-office vezetőként. 2 évvel ezelőtt, úgy éreztem, hogy a jelenlegi munkám mellett szükségem van valami olyan tudásra, amiben a kreativitásomat kiélhetem. Egy véletlen folytán csöppentem bele a szakmába, egy megérzés volt, ami arra sarkallt, hogy jelentkezzem a Pallas70 Oktatási központ Lakberendező képzésére. …és milyen jól tettem, már az első, művészettörténet órán úgy éreztem „megérkeztem”, ami azóta sem múlt el. A képzés során nagyon élveztem az ArchLine programban való tervezést, aminek a használata számomra könnyen és gyorsan megtanulható volt. A vizsgamunkámat is ezzel készítettem, amivel részletesen be tudtam mutatni az elképzeléseimet, mind a látványterveken, mind pedig a tervdokumentációkon keresztül. Minden egyes feladat, minden egyes projekt elkészítése folyamatos tanulásra ösztönöz, a megrendelő ízléséhez igazodva folyamatos kreativitást igényel. Nincs két egyforma megbízás, nincs két egyforma ügyfél.

 

 

Projekt leírás:

A megrendelő egy fiatal házaspár egy 8 éves, fiú ikerpárral, akik egy modern stílusú, 110 m2-es, új építésű ikerház egyik lakásának belső tervezésében kérték a segítségemet. Az édesapa 35 éves, számítógépes grafikus, állandó munkahellyel, de gyakran dolgozik otthon, azonban itt nem fogad ügyfelet. Hobbija a főzés, kertészkedés barkácsolás. Az édesanya 33 éves háztartásbeli, jelenleg nyelvtanár. Azért, hogy ne essen ki a gyakorlatból, délelőttönként, amikor a család nincs otthon- külön órákat ad max. 4-5 fős csoportoknak. Hobbija az olvasás és a varrás. Nagy álma egy szauna, valamint egy kandalló. Az ikrekre jellemző, hogy tele vannak energiával, kiterjedt baráti körrel rendelkeznek. Mindenféle sportot mozgást szeretnek. Nagyon kreatívak főleg az alkotó játékokat szeretik. Sokat festenek, gyúrmáznak. Egyikük balkezes. Szívesen vannak együtt, egyelőre ragaszkodnak a közös szobához, meghagyva a lehetőséget a későbbi elszeparálódásra. Nagy álmuk a kistestvér, aki a szülő k reményei szerint pár éven belül meg is érkezik. Sokszor érkeznek hozzájuk egy-egy vacsorára, összejövetelre alkalmi vendégek, nagyszülők, rokonok, barátok akiknél elő fordul, hogy másnapig maradnak.

 

Látványtervek:

 

Tervetési koncenpció:

A lakás jelenleg 4 hálószobából és egy amerikai konyhás nappali-étkezőből áll, külön háztartási helyiséggel, wc-vel és egy fürdőszobával. A tervezésnél törekedtem az igények maximális kielégítésére ezért a két kisebb hálószobát egybenyitottam, hogy a gyerekeknek meglegyen a kívánságuk szerinti közös szoba. Meghagyva a lehetőséget az újra szeparálásnak. A helyiség rendelkezik két ablakkal, amelyek között könnyedén szétválasztható ismét a szoba.

A két másik hálószoba közé beterveztem egy fürdőt wc-vel, ami a szülői hálószobából nyílik, így a szülők részére kialakításra került egy privát fürdőszoba. A 4. szoba egyelőre vendégszobaként funkcionál egy dolgozósarokkal, ami a későbbiekben az érkező kistestvér szobája lehet. A nappali, étkező, konyha méretei az eredeti terveknek megfelelően maradt. A két nagy teraszajtó világossá teszi a teret, ahol a modern stílusú, szürke, fa enteriőrt, a fehér falakat a kék függöny és kárpitozott étkező székek teszik színesebbé.

A nappali falára került a TV és alá egy elektromos látványkandalló. A fal két oldalán pedig fa falpanelt helyeztem el, ami egy kis melegséget csempész a helyiség hideg színeibe. Az étkező kialakításánál szempont volt, hogy a mindennapi étkezések mellet a nagyobb családi és baráti összejövetelek is kivitelezhetőek legyenek. A konyhaszigetbe épített főzőlap és az, hogy a nappali, konyha, étkező egy helyiségben van, lehetővé teszi, hogy mindenki aktív résztvevője legyen ezeknek az eseményeken.

A lakásban helyet kapott még egy háztartási helyiség, ahová a mosó-és szárítógép került elhelyezésre egy egyedileg gyártott bútorban, ami mellett még a tisztítószerek tárolására is marad hely.

A gyerekszoba a két fiú igényeinek lett kialakítva, színes, focis fotótapétával, babzsák fotelekkel és egy szobai mászófallal, kosárpalánkkal, hogy az örökmozgó gyerekek otthon is ki tudjanak teljesedni.

Minden helyiségben a jó általános megvilágítás mellett helyi és hangulatvilágítások lettek elhelyezve. A konyhasziget és az étkezőasztal fölött egy led szalaggal kialakított álmennyezet került elhelyezésre, mely szintén a hangulatvilágítást szolgálja. A fürdőszobákban mennyezeti spot lámpák kerültek beépítésre, valamint mindkét helyiségben led lámpás tükör biztosítja a világítást.

Az nappaliból nyíló teraszon került kialakításra egy, a SIMON Wellness által, egyedileg gyártott kültéri szauna és zuhany. Letisztult vonalai, nagy üvegfelületei mellett a legérdekesebb jellemzője a szauna kabin mellé épített kültéri zuhanyzó, melyet több funkciós masszázspanellel szereltek fel. A fűtés, melegvíz és áram biztosítása az ikerház közös kazánházából történik, mely lakásonként egyedileg leválasztott, mérhető és szabályozható.

A ház teljes területén Uponor padlófűtést- és hűtést terveztem, amelynek előnye a radiátorokhoz képest, hogy egyenletes hőleadás mellett energiát takarít meg. Ugyanaz a sugárzó fűtő és hűtőrendszer télen melegvízzel melegít, nyáron pedig hűt. A fürdőszobákban ezen kívül törölköző szárító radiátor került felszerelésre.

Várnagyi Krisztina

Elérhetőségek:
Mobil: 06-20-399-0145
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.