Blogok

Megtervezzük (Nők Lapja 2024/02) - Korlátok közt szabadon

Tervező: Sallak Andrea

Ahhoz, hogy egy otthon igazán élhető legyen, sokszor elég egy kis változtatás, ám előfordul, hogy fenekestől fel kell fordítani, ahhoz, hogy valami igazán új, és izgalmas szülessen.  


 

Egy főfalakkal határolt területet sokféleképpen lehet beosztani. Egy jó tervező mindenekelőtt gondosan felméri a család élethelyzetét, igényeit, szükségleteit és ennek fényében határozza meg az egyes funkciók helyét, térigényét és ezek kapcsolatát. Csak ezek után lehet megálmodni a berendezést, a stílust, a színeket, és a harmóniát.

Ennek a 69 m2-es kertes családi háznak sajnos nem szerencsések az adottságai, hiszen az alaprajza keskeny és hosszú, így értelemszerűen a helyiségeket csak egy kihasználatlan, sötét folyosón át lehet megközelíteni. Ez rengeteg helyet vesz el a térből, miközben a helyiségek nem túl tágasak. A nappali kifejezetten kicsi, aminek ráadásul még majdnem a felét egy aránytalanul nagy kandalló foglalja el. A konyha kinézete és felszereltsége már idejét múlt. A ház fekvése miatt a helyiségek nem kapnak sok természetes fényt sem, így ezen is változtatni kell. 

Gondolkozzunk fordítva!

Hogyan lehet az adott területet újra osztani úgy, hogy kényelmesebb, tágasabb legyen, mi tehát a cél? Az, hogy a hosszú folyosó területét integrálva hasznos területeket nyerjünk, valamint az egész lakás szellősebb és világosabb legyen.

A megoldás kulcsa lehet, hogy szokatlan, de voltaképp egyszerű. A ház középső traktusát megtükrözve egy teljesen új, izgalmas teret kapunk. A sötét folyosó helyére toljuk a fürdőszobát, amibe a kád mellett egy zuhany is elfér. A kémény miatt a kazán a helyén marad, de a folyosói gardróbszekrényben kap helyet, csakúgy, mint a mosó-, és szárítógép. A külön vécé a régi fürdő helyére kerül.

A kamrát és a konyhát szintén elmozdítjuk a helyéről, szembe, a hátsó főfal mellett lesz az új helyük. Minden négyzetcentimétert kihasználva a spájz mellett elfér egy nagy méterű, kétajtós hűtőszekrény, egy tároló a fürdőben, és egy tálalószekrény az étkezőben. A konyha ugyan elkerült az ablak mellől, de így is sok fényt kap. A háziasszony nem szereti a nyitott konyhát, ezért a főzés idejére üveg tolóajtóval szeparálható a lakás többi részétől. Az étkezőasztal eddig az amúgy is szűkös nappaliban volt, most a modern konyhával szemben, az ablakok előtt felszabadult térben, önálló helyet kap. 

Kandalló másképp 

A lobogó láng látványa rendkívül felemelő, így, ha eddig volt kandalló, ne váljunk meg tőle most sem. A terek beosztásakor lakás közepén lévő kéményhez amúgy is igazodni kellett, így ide most egy három oldalról nyitott, a réginél jóval filigránabb tűztér kerül. Így a tűz a lakás központi elemévé válik, hiszen mindenhonnan élvezhető. A kandalló ráadásul alternatív fűtésként is rendkívül hasznos.

A nappali eredetileg nem igazán működött jól közösségi térként, hiszen nagy részét a nem használt kandalló és az asztal töltötte ki, egy kényelmes kanapénak már nem is igen jutott hely. Az új elrendezésnek köszönhetően most jelentősen tágasabb lett, és a bejárat megszüntetésével a hátsó falnál kialakult egy kellemes, védett terület, ahol elfér egy L alakú kanapé és két fotel. A tévé az új kandalló melletti falra kerül, így pihenéskor az egész család minkettőt egyszerre élvezheti. A falat egy különleges, egyedi tervezésű falpanel borítja, amit a rejtett LED világítás még látványosabbá tesz.

Azáltal, hogy a folyosó területét bevontuk, és a funkciók új helyet kaptak, a ház kert felőli oldalán lévő ablakok voltaképp egy térbe kerültek. Így az egész lakás szinte „fellélegzett”, szellősebb lett, és az átlátások miatt sokkal érdekesebb lett. Elértük a célt is, miszerint lehetőleg minél több fény jusson be a régen felszabdalt, sötét lakásba. Az átalakítás ugyan jelentős, nem kis feladat, ám nagy mértékben megnöveli az ingatlan használati értékét. 

Sallak Andrea

Enteriőr tervező

Elérhetőségek:

Mobil: 36-30-911-9385

Facebook: https://www.facebook.com/sallakandrea

e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.