Blogok

Modern anya-lánya otthon Tervező:Csabán Katalin

Csabán Katalin a júliusi Hónap Képe Pályázat győztese mutatja be az anya-lánya otthon tervét, melyet az ARCHLine.XP segítségével készített. 

 

"2018-ban végeztem lakberendezőként, majd 2019-ben tervezést tanultam az ARCHLine.XP-vel.

20 évig teljesen más területen dolgoztam, de mindig is nagyon vonzott ez a világ. 2016-tól, az iskola kezdetétől folyamatosan voltak kisebb-nagyobb projektek, amikben részt vettem, viszont ez volt az első, amit az ARCHILine.XP-vel készítettem.

 

A projekt bemutatása:

Megbízóm egy 10 éves kislányát egyedül nevelő édesanya volt. Új építésű ingatlant vásároltak. A konyha-étkező-nappali, valamint a gyerek és fürdőszoba kialakításával fordultak hozzám.

 

A lakás szerkezetkész volt, így mindent az elejéről kezdhettünk. A feladat közel állt hozzám mivel nekem is van egy 10 éves kislányom hasonló igényekkel, ízlésvilággal, mindemellett az anyuka stílusával is nagyon szimpatizáltam.

A hölgy egy elegáns, letisztult, de mégis otthonos és néhol színekben bővelkedő álomotthont szeretett volna. Továbbá az igényei közt szerepelt, hogy ne legyen zsúfolt a helyiség és a kedvenc színei a kék, zöld minden árnyalatával bőségesen fellelhető legyen, a jó ízlés határain belül. Fontos volt még, hogy legyenek olyan részletek ami igazán különleges, egyedi és külső szemlélő számára is egyből odavonzza a tekintetet.

Tehát összességében a lakás elegáns, modern, de a skandináv stílusjegyek is megtalálhatóak benne. A konyha volt egyedi tervezésű és gyártású, a többi bútort mind készen vettük.

 

A szellős tágas érzetet próbáltam a lábon álló bútorokkal elérni. Ezek finomabbak, kecsesebbek, fiatalosabbak mint a hagyományos nagy tömör, monstrum testvéreik. A színeket becsempésztem a különleges színátmenetes tapétákba, amikből többféle változat is megtalálható a falakon, így még izgalmasabbá téve az összhatást. Plusz a különleges kék fotel, a csodás virágos és absztrakt mintás párnák vegyítése, valamint az egyedi vázák, amelyek szinte megegyeznek a tapétával, úgy színeiben és mintázatában egyaránt. 

Ezek érzékeltetésére tökéletesen megfelelt az ARCHLine.XP, mivel láttatja a különféle textúrát. Igaz sokat dolgoztam vele, mire elértem azt a látványt, hiszen még az első munkám volt, de rengeteget segítettek az oktató videók. Bárhol elakadtam, vagy valami nem ment, egyből azt néztem, tulajdonképpen folyamatosan használtam. Ezt is egy nagyon hasznos dolognak tartom, ha nem a leghasznosabbnak.

Amivel igazán feltettem az "i"-re a pontot a megrendelőnél, azok az "ütős" képek voltak, így kipipálhattam a listán az " Odavonzza a tekintetet " című részt is. 

 

A kislány egy nagyon színes egyéniség volt, be nem állt a szája, egyfolytában csacsogott. Imádta a szép pasztell színeket, a virágokat és már igényelte az igazán nagylányos szobát. A tér nem volt túl nagy, több funkciót is el kellett látnia. A fésülködő asztal volt az egyik legfontosabb számára, így arra az elhatározásra jutottam, hogy 2 az 1-ben asztalt nézek neki, ami ha tanulni kell, akkor íróasztalként funkcionál, más esetben pedig normál szépítkező pult. A falra a posztert egyedileg gyárttattam, talán azt imádta a legjobban. Szeretett volna egy kényelmes fotelt is és igazán megleptem a különleges próbababával, amire állítólag mindig is vágyott (csak ezt az elején elfelejtette nekem mondani).

Összességében a szoba pont olyan különleges és varázslatos lett, mint a Tündéri gazdája.

 

A fürdőnél egyértelmű volt mindkettőjük számára, hogy nem egy hagyományos tisztálkodó helyiséget szeretnének, hanem annál jóval többet: valami otthonosat és természetesen itt is igényként szerepelt a különleges. Ezt megpróbáltam elérni a csodás dekorcsempével, amit nem szokványos módon helyeztünk el, a képekkel a falon, az extravagáns átlátszó székkel a szabadon álló fürdőkád mellett, a növényekkel és a kiegészítők, anyagok vegyítésével. 

 

A végeredmény a két hölgy számára roppant tetszetős volt, mind külsőre, mind funkcionalitását tekintve."

 

Csabán Katalin
Lakberendező
CATHERINE Design
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.