Burgermeiszterné Gabriella vizsgamunkája az ARCHLine.XP-vel

Burgermeiszter Gabriella mutatja be komplex lakberendezési záróvizsga feladatát, amelyhez segítségül az ARCHLine.XP tervezőprogramot használta. 

Bemutatkozás

Burgermeiszterné Gabriella vagyok. Komárom-Esztergom megyében , Tardoson lakom, amely a Gerecse és a Gorba hegy között terül el. Lakberendezőként 2020-ban végeztem Budapesten, ezzel párhuzamban ARCHLine.XP 3D belsőtér tervező középfokú vizsgát sikeresen letettem. Mind a vizsgamunkám, mind a portfolióm a szoftverrel el tudtam készíteni. Nagy figyelemmel kísértem Hárosi Erika és Papp Illés előadásait, akik nagyon érthetően bemutatták az ARCHLine.XP tervező szoftverben rejlő lehetőségeket. Ezúton is köszönet Hárosi Erikának és csapatának, akik lehetővé tették az ARCHLine.XP oktatás kedvező elérhetőségét a tanulók számára.

Terveim, hogy a heti blog bejegyzéseim sok otthon szerető emberhez eljusson, olvassák, mert mindig írok egy kis érdekességet, amely segítséget nyújthat lakberendezni vágyóknak. További tervem, hogy lakberendezőként sok szép otthont tudjak tervezni, amelyben a funkcinalitás, jó térszervezés nagy jelentőséggel bír.

A projekt bemutatása

Szülők a 30-as éveik végén járnak, született egy fiúk, aki mára 13 éves kamasz lett. Az apa vállalkozó, a belvárosban saját irodájában dolgozik. Az anya esküvői ruha tervező, a ház első traktusában leválasztott üzletben fogadja az exkluzív vendégeket.
Kérésére volt, hogy a szalonnak külön wc-je legyen, nem közvetlenül a lakásrészből nyíló kialakítással. A szalon exkluzív, elegáns, praktikus kialakítású. Háttérben dolgozó sarok, öltöző és a szalonba bejövet egy világos tér tükrökkel, pódiummal tarkítva várja a vendégeket. Itt is a sárga szín jelenik meg a fém rajztábla tartón, amely kicsit meghökkentő a térben.
Szeretnének vendégszobát fenntartani, mert a család közeli barátai többször ott alszanak 1-2 éjszakát. Fontosnak tartják, hogy a nappali, étkező fiatalos, modern 4-6 fő fogadására alkalmas legyen.

Ezért Bauhaus stílusú, modernista jelleget gondoltam az otthonukba, ahol jól érzik magukat.

A nappaliban olyan alacsony szekrény sort terveztem a tv, kandalló alá, amelyben rengeteg tároló hely van és ülő alkalmatosságnak is használható, ha több barát meglátogatja a családot. A konyha pultos, egy teret alkot a nappali és étkezővel. A pulton a reggelizési lehetőség is adott. A konyhai berendezések mind beépítettek, mindenek megvan a helye.
Egyszerű, egyenes vonalak, fényes fehér felület megadja a tisztaságérzetet. A konyhapult munkafelülete piros színben pompázik, felkúszik a falra, amely funkciót is betölt, védi a falat csempe helyett. A piros szín felvillanyozza teret, ezzel biztosítva a Bauhaus jelleget.
Egy kamra vár a konyha a közelében, hogy megteljen finomsággal.
A függönyök fehérek, légiesek, térből nem vesznek el, inkább beleolvadnak a fal színébe.
Szülők kérése volt még a saját fürdőszoba és gardrób. Gardróbban is megteremtődik a funkcionalitás, minden bútor jól kihasználható, rengeteg a tároló hely, ott a sárga keretű tükör adja meg a Bauhausos jegyet, amely megjelenik a hálóban, a fürdőszoba csempéin is. Asszimetrikusan, egyszerűen díszíti a sárgás csempe az egyszerű, mégis nagyszerű fürdőszobát.
A pár szeretett volna még egy wc-t és vendégszobát melyek a gyerekszoba mellett kaptak helyet. Különlegessége, hogy a gyerekszoba és a vendégszoba között egy szétnyitható, falba csúsztatható ajtó kapott helyet. A helyiség kihasználtsága fontos szempont, hogy ne csak a vendégek használják a szobát, mert amikor nem tartózkodnak ott, akkor a kamasz fiú megnövelheti szobája méretét az ajtó széttolásával, így nappali részként használhatná, mikor a barátai meglátogatják.
Érdekesség még, hogy a szétnyitható ajtó fölé, mellé szekrényt terveztem a fiú szobájába, helykihasználás, funkcionalitás szellemében. A fiúnak és a vendégeknek is kialakításra került egy egyedi formájú fürdőszoba is. Sikerült úgy megterveznem, hogy ablaka is legyen. Itt a kék szín jelenik meg a járólapon.

A Bauhaus alapítója Walter Gropius építész 1919 áprilisában megalapította építészeti és művészeti iskoláját, a Bauhaust Németországban. A tanárok előnyben részesítették az erőteljes színeket és a merész formákat, egyszerűségre, funkcionalitásra fókuszáltak. A tárgyak praktikus funkciókat töltöttek be. Bauhaus szereti a kék, piros, sárga szín itt-ott kis mértékben való megjelenését, amely a fehér, fekete színek, fehér falak egyhangúságát felvillanyozza. Bauhaus iskola legalapvetőbb elve volt, hogy ”A forma követi a funkciót”. Funkció áll az esztétika felett. A tárgyai rendeltetésszerű, meghökkentő, furcsa, de mégis lenyűgöző.

Műszaki leírás:

Falazás: Elvégzi a kőműves a bontási tervrajzon megjelölt falak bontását, felfalazza és vakolattal látja el az építési terven szereplő falakat. Válaszfal 10 cm-es porotherm téglából falazva.

Villanyszerelés: Villanyszerelő rendezi, beépíti a kapcsolók, dugaljak helyét a terven szereplő útmutatás szerint.

Vízvezeték szerelő: A terveken szereplő vízkiállásokat és csatornaelvezetéseket helyezi el a mosdó, fürdő és konyha megtervezett pontjaira.

Fűtés: Padlófűtés van kialakítva, melynek gépészeti része a padláson található.

Burkolás: Hidegburkolatokat elhelyezését a kőműves végzi.

Festés: Fehér festéket a festők hordják fel a felületekre.

Asztalos: Melegburkolatokat lefekteti a kijelölt helyiségekben, összeállítja a kész elemekből legyártott konyhabútort.

Szanitererek: Vízvezetékszerelő beépíti a kiválasztott szanitereket a tervek szerint.

Villanyszerelő: Lámpatesteket, kapcsolókat felhelyezi és beköti.

Árnyékolás technikus: Árnyékolási, függönyözési feladatokat végzi.

Bútorozás,dekorálás: A lakberendező feladata.

 

Elérhetőségek:

Burgermeiszterné Gabriella

Weboldalak: www.gabilakberendez.hu
Mobil: +36/20-513-6100
email:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.