Blogok

Baumgartner Csapó Gabriella vizsgamunkája az ARCHLine.XP-vel

Baumgartner Csapó Gabriella mutatja be komplex lakberendezési záróvizsga feladatát, amelyhez segítségül az ARCHLine.XP tervezőprogramot használta. 

Bemutatkozás

„ A stílus mögött egy ember van, az ember mögött egy élet van” – Kosztolányi Dezső

„Erre születtél” - sokszor mondják nekem, amikor a lakberendezés a téma. Mióta az eszemet tudom művészet szeretete vett körül. Édesapám instrukciói alapján tervezték családunk éttermeit, a kivitelezések alatt is minden fázis aktív résztvevője volt, legyen szó akár, ergonómiáról, vagy formákról. Később én is csatlakoztam és friss színekkel új arculatot terveztem, alkottam. A sok szépség, ami egész életemben körülvett, lenyomatott hagyott, szinte mágnesként vonzott a művészi pálya. Egy kis, bankszakmai kitekintő után, az üveg és az a bizonyos negyedik dimenzió, a fény lett az életem.

Munkáim során, mint üvegműves, célom a harmónia megteremtése. Otthonokat és imatermet díszítenek alkotásaim, a fények játékával bensőséges hangulatot varázsolnak. De ennél többre vágytam, tereket alkotni, úgy, hogy a design és a művészet funkcióba kerüljön.

2014. decemberében nyitott meg első apartmanunk, családi vállalkozásban, ahol a tervezéstől kivitelezésen, és marketingen keresztül mindent mi csinálunk. A jól átgondolt és praktikus designnak köszönhető töretlen sikerünk. Közben a bútorfelújítás szippantott be. Csak a pár hónap kényszerpihenő adott lehetőséget, hogy nagy álmomat beteljesítsem, szakmailag is fejlődjek. Izgalmas és csodálatos világ nyílt meg előttem, amikor megismertem, és elsajátítottam az Archline XP tervezőprogram használatát. Hamar meg is lett a befektetett munka eredménye, mert 2021. decemberében kimagasló eredménnyel tettem záróvizsgát, és hivatalosan is lakberendező lettem.

Célom, hogy ügyfeleimnek megadjam, azt, hogy a funkció és a forma harmóniájában éljenek, és dolgozzanak. A design mindenkié. Legyen szó ház, lakás, apartman, vagy étterem átalakításáról, kialakításáról, számíthatnak rám. Fejemben a tudás, kezemben a stílus, és a szívem a helyén van.
 

Alapadatok

Adott egy ingatlan Zuglóban, a közelmúltban épített társasházban, a földszinten. Eredetileg 2 lakás volt, részben elbontották a 30-as válaszfalat, és látszólag egyesítették. Ellenben a duplikált funkciók, miatt mégsem beszélhetünk egy lakásról.
Az alapterület 114 m2. A főfalak 30 cm szélesek, a lakáson belül a válaszfalak, azt a bizonyos egyet leszámítva 10 cm vékonyak, de az intim zónákat 20 cm vastag fal védi. Az az egy 30-as főfal, majdnem középen kígyózik a lakásban. Az ingatlan központi fűtésű, ezért átszervezése nem része ennek a projektnek. Jelenleg 2 bejárati ajtó van, mind a kettő használatban.
A kisebb ingatlan (A) bejárata, egy előszobába nyílik, ahol semmilyen klasszikus tárolóelem nincs ki-, illetve beépítve. Innen nyílik a vendég toalett, kézmosóval. Jobbra az előszoba végén elágazás, balra folyosó hálószoba, szemben fürdőszoba. A fürdőszoba kádas, zuhanykabinos, toalettel és mosdóval van felszerelve. Kicsit szűkös ettől a sok funkciótól. Egyenesen, a zárt, U alakú, beépített konyha van. A fal túlsó oldalán innen balra az étkező, ahonnan kijárás lehetséges, a hatalmas kertkapcsolat nélküli erkélyre.
Az alsóbb, nagyobb (B) ingatlan bejárata egyből a strang és kémény falára nyílik. Viszont, egyből balra, egy vendégtoalett. A fal túloldalán, balra, egy kisebb kihasználatlan előtérből, a fürdőbe jutunk. Kád és kézmosó található benne. A kémény, strang zónán túl szemben, zárt, U alakú konyha. Az ajtajával szemben étkezőasztal a falra tolva, 3 székkel. Jobbra a 2. számú nappali, melynek bal sarkából kijutás van a második apró erkélyre.
 

Megrendelői igények:

A lakás új tulajdonosai azzal a kéréssel kerestek meg, hogy egy modern, nyitott konyhás, étkezős, nagy nappalis, otthont alakítsak ki, ami mindenki számára kényelmes és otthonos.

Megrendelői elképzelések, igények:

A térszervezési szempont az volt, hogy a sok kis helyiséget összevonjam, új funkciót adjak nekik.
A negyvenes éveiben járó házaspár Sára és Dezső, felnőtt gyermekei már nem otthon laknak. Saját lakással rendelkeznek. Piros Mama, Sára édesanyja miután egyedül maradt, szeretne közelebb lenni a lányához.
A család nagyon aktív, mind a sport, mind a társasági élet terén. Sokat kirándulnak, vitorláznak, barátaikat látják vendégül. Sára műfordító és otthonról is dolgozik, Dezső web designer, Neki fix munkaállomást kell kiépíteni. Piros Mama nagyon aktív, nem szeret egyedül gubbasztani a szobában. Csak alvásra és pihenésre használja a hálószobáját. A nagy nappalit, étkezőt egyedül is kényelmes szeretné használni, ha a többiek nincsenek otthon. Minél többet szeretne Sárával együtt lenni. Zuhanyzós fürdőt kért, ahol a toalett és mosdó is helyet kap.

Stílus tekintetében Ő a hagyományos, nőies részleteket szereti. Ezért ilyen bútorok és tapéta került kiválasztásra. Természetesen egy régi családi darab egy ruhásszekrény is elfér majd a rezidenciájában.
Nagyon fontos a tárolás, a zárható, és a nyitott épített szekrény, gardróbszoba, ahol akár vasalni is lehet. A túra és vitorlás felszerelésüknek a lakáson kívül, a házban, egy zárható tároló van Ennek szervezése nem a projekt része.
Stílusra vonatkozó kezdeti vintage, japandi, skandináv, eklektikus kezdeti elképzelésük, a mélyebb interjú után csak a modern részét tartottuk meg, és minden igényt mérlegelve a modern eklektikus stílus került kiválasztásra. Egy csipetnyi glamour csillogással, és néhány indusztriális bútorral, tesszük izgalmassá az álom otthont. Mivel sokat utaznak, ezek emlékei, berendezési tárgyai is fő helyet kapnak majd.

Erre az összetett igényre és családmodellre készítettem 3 pazar berendezési tervet, mooodboard-okat, ahol a hangsúly mind más és más, de alapvető szempont a praktikus pompa kialakítása volt.

Térszervezési szempont, hogy a duplikált funkciók helyett, inkább tökéletes méretű életterek legyenek kialakítva, valamint a B ingatlan bejárati ajtaja megszüntetésre kerül. A meglévő konyhabútor elszállításáról a gyerekek gondoskodtak, eladományozták.
Az egyetlen impozáns fogadótér az A ingatlan bejáratánál lett kialakítva. Szempont a megannyi tároló, a lepakolási lehetőség, az elindulást is segítő, cipőfelhúzást kényelmesé tevő ülések kialakítása. Innen 2 irány tárul fel.
Jobbra Piros Mama birodalma, természetesen 20 cm vastag válaszfallal és hangszigetelt ajtóval. Egy fürdőszoba, amit, akár a vendégek is tudnak használni. Balra pedig a nyitott, modern étkezős-konyha. Sok tárolófunkcióval ellátott konyhasziget, és konyhafal, kamraszekrény lett kialakítva. Az erkély előtt étkezőasztal, nagyon kényelmes étkezőszékekkel, melyek helyben fordulnak. A konyha és a konyhasziget is tartalmaz egy-két bravúros megoldást. A konyhaszigetbe egy Atim Breakfast elcsúsztatható elem lett beépítve. Ezzel is megnövelve a pult méretét, és a vidám együtt főzés élményt biztosít. 

A tálalást elősegítő tálalót is tartalmaz a sziget. Sok nagy és kisebb fiókokkal. A konyhafalba, az alsó korpuszok közé 2 helyre is, egy – egy nagyon hasznos, és biztonságos Hideaway Solution-t rejtettem el. Ez a szerkezet, 5 cm vékony, kihúzható, majd mindkét irányba kihajtható fellépő, segíti a felső polcok elérését is. A szekrény legfelső részén helyet kaptak Piros Mama drága, szép poharai, üvegneműi, meisseni porcelán tányérjai is.
Az elszívó a már meglévő rendszerbe lett kiépítve, hiszen az eredeti is itt volt.
A szigettel szemben a mennyezetig érő kamraszekrény lett beépítve, sok-sok tárolóval. A falnyílás túlsó oldalán egy borosszekrény. Az eredeti falnyílás másik oldalán, - eredetileg a másik lakásban vagyunk- nappali, hatalmas beépített könyvespolccal, ahol a sok emlék és a nagyméretű művészi album is jól elfér. Hangszigetelt tolóajtón keresztül jutunk az intim zónába. Közeli jobb sarkában a webes munkahely. Szemben egy elszeparált, budoár, egy 160cm széles franciaágyas háló. Éjjeliszekrénnyel, olvasólámpákkal. A mennyezeten egy nagy lámpa, ami egzotikus atmoszférát teremt. A budoár hangulatot erősíti a földig érő dús, könnyű függöny. A bejárattal szemben egy Bonheur du Jour, eklektikus, indusztriál átirata segíti Sára munkáját, térnövelő szerepet a Philippe Starck által tervezett Ghost Louis szék tölt be, egy kényelmes párnával. Itt akár laptopon is lehet dolgozni a pipere funkción túl.
Innen jutunk a hatalmas gardróbszobába, mennyezetig kiépített szekrények, hatalmas tárolók, fényes, felületek, átlátszó szürke biztonsági üveg, minden szekrény mozgásérzékelő világítással felszerelve. Egy Atim Prua Lift kiillnthető vasalóállvány szerkezet került beépítésre, az egyik szekrénybe
A fürdőszoba világos, váratlan, egyedi lámpákkal. Nagyon izgalmas felületek lettek itt kialakítva, ahol az nagyvárosi stílus mellett a glamour a főszereplő. Hatalmas kád. A rekreáció, relaxáció maximumon. A fal természetesen 20 cm vastag, itt is és a háló és nappali között is. Ez is segít kialakítani a valódi intim zónát.

Baumgartner Csapó Gabriella

Lakberendező

Elérhetőségek:

Weboldal:
Telefonszám:06-70-565-2525
email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.