Blogok

Egy lakás felújítása - tervező: Vásárhelyi-Nagy Ilona

A Smarthome Lakberendezési Stúdió tervezője, Vásárhelyi-Nagy Ilona egy lakást újított fel egy fiatal pár számára.

"Használt lakás vásárlásakor talán még nagyobb kihívás megtalálni a legjobb elrendezést, mint új lakás építésekor, hiszen ilyenkor sok adottságot készen kapunk, ami sokszor korlátot jelent. Ennek a lakásnak az alaprajza már egy előzetes gondolkodás eredménye."

"A fiatal pár egy régi családi ház megvétele után kereste meg az építészt, hogy segítsen megtervezni a bővítést és a leendő kialakítást. Miután ez elkészült, akkor kezdtem én foglalkozni vele. Elvárás volt a 3 hálószoba, a dolgozószoba, két fürdő, a külön wc, a háztartási helyiség, és a nagy, akár 18 személy leültetésére alkalmas étkező.

Ez a munka nagyon jó példa arra, hogy sokszor nemcsak építész, hanem belsőépítész vagy lakberendező segítsége is szükséges ahhoz, ha azt szeretnénk, hogy kényelmes, praktikus, élhető otthonunk legyen, hisz a stílust lecserélhetjük néhány évente, a falakat biztos nem fogjuk tologatni többet.
A látványtervek a Junior Art Center lakberendező iskola Mesterkurzusának egyik moduljához készültek házi feladatként.

A tervezés folyamata:

A kiinduló állapot, innen kezdődik az "agyalás", hogy a végeredmény még praktikusabb és komfortosabb legyen. Amire mindenképp megoldást kell találni az az, hogy alkalomadtán elférjen egy nagyobb társaság, és mellette legyen egy tágas nappali, és egy jól funkcionáló konyha. Sok teret nyernénk a hosszú, szobányi nagyságú folyosó redukálásával, a bejárati ajtó áthelyezésével pedig el tudnánk választani a társasági zónát a hálószobáktól. Nem kis fejtörést okozott, hogy a hálóba hogyan csalunk több fényt, és hogy lesz ablaka. A képen az eredeti alaprajz látható.

Tervezett alaprajzon láthatóak a különböző módosítások:
A bejáratot középre tettem, így jól elkülönül a lakás társasági része az intimtől. Jobbra helyezkedik el a nappali-étkező-konyha, dolgozószoba, balra a hálószobák. Így a közlekedési útvonal is jelentősen lerövidül a kaputól a konyháig. Az előszoba tágasabb lett, és elfér benne egy hosszú és mély előszobaszekrény.
A folyosó egy részét kiszélesítettem, így oda alkalomadtán le tud ülni egy népesebb társaság.
49-ről 61 m2-re nőtt a konyha-étkező-nappali területe, és a folyosó is jelentősen lecsökkent. A szülői háló egyik falát "kiugrasztottam" egy üvegfallal, ami függönyözve ablak érzetet ad,
és világosságot enged be.

Az étkezőt egy "baldachinnal" leválasztottam, ami megtöri a teret, így nem tűnik fel, hogy 15 métert lehet átlátni egyben. A háló falának a kiugrasztása, és a folyosó beszűkítése szintén ezt a célt szolgálja.

Itt jól látszik, hogy még milyen sok hely van az étkezőben, ha több vendéget szeretnénk fogadni.
És ehhez még a nappaliból sem kell kivinni az ülőgarnitúrát.

A 2 felülvilágító miatt világos lesz a folyosó, sokkal világosabb, mint most a látványterven, így a háló sem lesz sötét.
A nagy előszobaszekrény sok kabátot, cipőt elnyel. Ez nagyon fontos egy négytagú családnál."

A modell ARCHLine.XP Professional tervezőprogrammal, a fotórealisztikus látványtervek pedig külső renderelővel készültek.

Smarthome Lakberendezési Stúdió
Vásárhelyi-Nagy Ilona
www.smarthomestudio.hu
+36-20-5520-391