Szakmai cikkek

Esettanulmány: BIM gyakorlati hatása a tervezésre

Az alábbi interjúban Mr. Krieger elmondja, miért kezdte el használni az ARCHLine.XP-t, és hogyan hatott munkájára a BIM-re való átállás.

 

Ismerkedjenek meg Robert Krieger-rel, kórház- és orvostechnikai, valamint munkavédelmi szakmérnökkel. Robert Krieger Brazíliában született, Sanate Catarina állam, Blumenau városában és 1982 óta dolgozik a szakmája területein. Olyan nagyszabású projektekben vett részt, mint Latin-Amerika legnagyobb vidámparkjának a Beto Carreiro World kivitelezése.

39 éves szakmai tevékenységem során számos cégnél dolgoztam villamosmérnökként, 1991 és 2008 között részt vettem a Beto Carrero World (vidámpark) kivitelezésében. 2010 óta főként kórházépítésekben veszek részt. A különböző vállalatoknál folyatott munkámon kívül 1984 óta a saját mérnöki irodámat is működtetem (Krieger Engenharia e Arquitetura).

Kezdetben különböző vastagságú papírt és tollakat használtunk, hogy ötleteink valódi projektekben valósuljanak meg. CAD programot 1991-ben kezdtem el használni, akkor még DOS operációs rendszeren. Szerencsére a technológia fejlődött, a CAD megoldások automatizálni kezdtek sok olyan feladatot, amelyet korábban kézzel végeztünk. Én először a ZWCAD-re váltottam, és nemrég kezdtem el használni az ARCHLine.XP-t is.

Mérnöki tevékenységeim közé tartozik a projektfejlesztés mellett a tanácsadás, a kisfeszültségű elektromos berendezések ellenőrzése és tanúsítása, valamint a villamosenergia minőségének elemzése. A projektjeimet illetően nem a villamosmérnöki tevékenység áll a központban, mivel ezt mindig megelőzi az építészeti tervezés. Az építészeti projekt során igyekszem beazonosítani minden egyes környezet és/vagy ágazat szükségletét, és ha kell konzultálok a létesítmény végfelhasználójával a biztonság, a kényelem és a megbízhatóság érdekében.

 

A BIM használata óriási lépés volt számomra a jobb minőség, a terek jobb kihasználása, valamint az építési és beszerelési költségek csökkentésének az irányába. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy ezek a módszerek elérhetetlenek számunkra itt, Brazíliában. Ennek a technológiának a használata még mindig gyerekcipőben jár, de alapvető fontosságú, hogy az ilyen projektek területén dolgozó szakemberek komolyan elgondolkodjanak e módszertan átvételén.

A legnagyobb előny az ügyfél számára az, ha a projektet BIM módszerek alkalmazásával készítik el, hogy így jobban megjeleníthetővé válik a tervező által végzett munka. Továbbá lehetővé teszi, hogy még a projekt fejlesztési szakaszában lehessen kiigazításokat végezni, anélkül, hogy a kivitelezés során kelljen lebontani, átépíteni vagy hozzáadni elemeket. Ez csak akkor lehetséges, ha a projekt minden eleme jól szervezett és teljesen parametrikus.

Minél több részlettel rendelkezik a projekt, annál jobb eredményt kap a végfelhasználó. A nagy részletezettség teszi lehetővé, hogy az ügyfél fel tudja mérni, hogy melyek a legjobb modellek az elektromos berendezések estén, például kapcsolók és konnektorok esetén. Több változat is bemutatásra kerülhet, mielőtt a beszerelés ténylegesen befejeződik. Ezzel a munkamódszerrel csökkennek a költségek és a rövidül a kivitelezési idő.

Az első tapasztalataimat a BIM-mel kapcsolatban az ARCHLine.XP programon keresztül szereztem, amelyet a TotalCAD a szoftverforgamazó cég mutatott be nekem.

pic4

Fejlődni akartam, és meg akartam felelni az építészet és a mérnöki szakma visszafordíthatatlan új irányzatának, emiatt kezdtem el a BIM-mel foglalkozni. Egy ideje már gondoltam arra, hogy megtanulom ezt az új technológiát, de mindig akadályokba ütköztem, mint például: Hogyan fogom megtanulni, használni ezt a programot? A legismertebb és legelterjedtebb BIM szoftver, az én tevékenységemmel és szakmai igényeimmel összeegyeztethetetlen árban volt csak elérhető!

Alig 30 nap telt el a programmal való első találkozás és a vásárlás között. Anélkül, hogy valaha is használtam volna ilyen programot, a TotalCAD csapatától minden támogatást megkaptam amikor csak kértem, legyen szó online támogatásról, videó hívásokról, oktatóanyag és útmutatás elküldéséről. Az ARCHLine.XP beszerzésének döntő pillanata az volt, amikor egy ügyfél a projekt költségvetését kérte egy kis műtőteremhez, és kikötötte, hogy a projektnek BIM-ben kompatibilisnek kell lennie.

Az első projektem célja, amelyben az ARCHLine.XP-t használtam, az volt, hogy olyan struktúrát hozzak létre kórházi területen, amely orvosi berendezések beszerelésére, beüzemelésére alkalmas. Korlátozott hely állt rendelkezésünkre a különböző berendezések műszaki területen történő elhelyezésére. Az egész struktúra 2D-s rajzban való megértésének nehézsége arra késztetett, hogy az ARCHLine.XP programot használjam a tervezéshez.

Ezt követően egy elektromos alállomást terveztem, hogy az ügyfél közelről láthassa, hogyan fog kinézni az épülete homlokzata.

Az ARCHLine.XP és más szoftverek közötti együttműködés (például a SketchUP) lehetővé teszi a projektek és blokkok importálását és exportálását. Tudjuk, hogy ez egy olyan funkció, amellyel más BIM-szoftverek nem rendelkeznek, vagy nem teszik lehetővé a kivitelezést olyan egyszerűséggel és könnyedséggel, mint az ARCHLine.XP.

pic5
Számomra a BIM használatának legnagyobb előnye az új projekt létrehozásának valós idejű vizualizálása, valamint a különböző mérnöki módozatok és az építészet közötti összeegyeztethetőség megvalósítása, csökkentve a kiigazítások szükségességét és a projekt végrehajtása során a módosításokat. Továbbá lehetővé teszi a kivitelezés során felhasznált anyagok teljes és részletes felsorolását, valamint a preventív és betervezett karbantartási munkálatok megszervezését.
 
Jelenleg két termékeket, a ZWCAD-et és az ARCHLine.XP-t használom. A ZWCAD-et használom a hagyományos módon végrehajtott projektek kidolgozására. Az ARCHLine.XP használata inkább a projekt fejlődési szakaszainak bemutatásához kapcsolódik, ami a munkámban egyre fontosabb és ismétlődő elvárás. A ZWCAD használata az alapja a projektek kifejlesztésének, az ARCHLine.XP teszi lehetővé a 2D-s projekt gyors és egyszerű átalakítását 3D-s modellé. 
 

pic6

Az elektromos berendezésekhez készült tervet balra a ZWCAD-ben, jobb oldalon pedig ARCHLine.XP-ben láthatjuk.

pic7

Még mindig van mit elsajátítanom az ARCHLine.XP használatával kapcsolatban, még csak az első lépéseket teszem épp. Annak ellenére, hogy az ARCHLine.XP nagyon intuitív és könnyen megtanulható szoftver, sok rövidítés és részlet van, főleg a saját könyvtár beállítása és létrehozása, amelyek teljes megértéséhez több időre lesz szükségem. A tanulási tapasztalataimat egy idézettel összegezném, amelyet nagyon szeretek, és amelyet mindig példaként követek: "A kis akadályt, legyőzöd. A nagyot, megkerülöd. A siker titka az életben a kitartás." – az idézet João Batista Sérgio Murad - Beto Carrero World Park tulajdonosától származik. Hazámban rendkívül ismert személy, lehetőségem volt találkozni és együtt dolgozni vele. Ami az ARCHLine.XP használatát illeti, még mindig az akadályok leküzdésének, a kitartás fenntartásának szakaszában vagyok! "

 
 
 
 
TotalCAD eredeti cikkét portugálul elolvasni: itt lehet.